Hírek - Biztosítás
Tanácstalan biztosítók
2007.07.10
Egyebek mellett továbbra is arra várnak választ, milyen jogok kötődhetnek a kisebbségi tulajdonhoz. Vállal-e az állam, s ha igen, milyen feltételekkel garanciát az üzletrész-visszavásárlásra? Kérdés az is, lesz-e lehetőségük a biztosítóknak próbaidőre szerződni a közszolgáltatásokra, vagy azonnal élesben kell működtetniük a rendszert. Illetve: ki lesz az - a biztosítók vagy az állam -, aki meghatározza a járulékok elosztását meghatározó fejkvóta összegét?
Mennyi lehet az országos kockázatközösségre beszedett járulék, és ezt mennyivel egészítik ki a döntéshozók az adókból? Pontosan tudni szeretnék azt is, mi tartozik majd a kötelezően nyújtandó szolgáltatási alapcsomagba: az alapcsomagot ugyanis most meglehetősen nagyvonalúan kezeli az egészségügyi ellátórendszer.
A biztosítói modellváltásról aláírt koalíciós megállapodás nem elégséges a multinacionális cégeknek ahhoz, hogy dönthessenek, mert továbbra sem tisztázottak az üzleti feltételek. Az MSZP és SZDSZ által aláírt koalíciós egyezség ugyanis meglehetősen nagyvonalúan fogalmaz. Konkrétumok nélkül pedig üzleti tervet sem lehet készíteni, amiről aztán a társaságok felső vezetése dönthetne: érdemes-e Magyarországon ebbe az üzletágba befektetni.



