Voltaképpen a Bajnai Gordon vezette elõzõ kormány ajándékának is felfogható az a pénz, amibõl az Orbán-kormány megszerzi a Mol 21,2 százalékos részvénypakettjét az orosz Szurgutnyeftyegaztól. Az elõzõ kormány hívta le ugyanis az IMF-hitelbõl és helyezte tartalékba azt a több mint 3 milliárd eurót, amelynek egy részét - 1,88 milliárd eurót - emészti fel a részvénycsomag megvásárlása.
Az új kormány korábban fontolgatta, hogy a lehívott, de fel nem használt hitelrészt visszafizeti az IMF-nek, hogy ezzel is csökkenjen az államadósság. Az államadósságot elsõ számú közellenségnek nevezõ, ezért megszorításokat végrehajtó és bejelentõ kormány mégsem így tesz, a pénzt inkább bevásárlásra költi.

Ha mégis a visszafizetés mellett döntött volna, azzal többévnyi kamatot spórolt volna meg: legkésõbb négy év múlva kell elkezdeni törleszteni a valutaalapos kölcsönt, erre a négy évre jutó kamattól szabadulhatott volna meg a kormány a hitel azonnali visszaadása révén. Az IMF-hitel évi 5-6 százalékos kamattal jár, így az 1,88 milliárd eurónak átlagosan 0,1 milliárd euró, vagyis mai árfolyamon 27 milliárd forint a kamata. Ennyit kell még pár évig a hitel tõkerészén felül kifizetnie az országnak.
A Mol több mint egyötödének megszerzésével azonban az állam jogosult lesz az olajtársaság nyereségébõl részesedni, ha a cég közgyûlése - vagyis a tulajdonosok - a profit osztalék formájában való szétosztása mellett dönt. Ilyenre pár évvel ezelõtt volt utoljára példa, a 2007. évi nyereségbõl részesülhettek a részvényesek. Akkor sem az egészet osztották fel a tulajdonosok között, a 217 milliárd forintnyi adózott profit kisebb részét, 85 milliárd forintot vehették fel a részvényesek, a többi tartalékba került.

A Mol mindenesetre szép nyereséget könyvelhet el, 2009-ben 253 milliárdos adózott profitot ért el a cég, tavaly 103 milliárd forintot. Ha a cég immár a magyar állammal kiegészült tulajdonosai úgy döntenek, az idei nyereség egy részét kiosztják, annak az állam a 21,2 százalékát kaphatja meg. Ha idén a tavalyi nyereséget ismételné meg az olajvállalat, és annak csak a felét osztanák fel a tulajdonosok között, és ennek az osztaléktömegnek a durván egyötöde vándorolna az államhoz, akkor bõ tízmilliárd forint bevétele származhat az államnak a Molba való bevásárlásból. Ez pedig jócskán elmarad az IMF-hitel kamatától.

Nagyobb profit és nagyobb nyereségfelosztási arány mellett természetesen az állam bevétele is nõhet, így elõfordulhat olyan eset, amikor pénzügyileg az államnak mégiscsak megérné a tranzakció, de ahhoz évente 200 milliárd forintnál is nagyobb profit kell, vagy arra van szükség, hogy a kisebb nyereség szinte teljes egészét megkapják a tulajdonosok. Emellett az is elõfordulhat, hogy a Mol nyereségessége a jövõben csökken, ami tovább rontja a befektetés értékét szigorúan pénzügyi szempontból. (A kormány az eddigi nyilatkozatok alapján nem pénzügyi befektetésnek tekinti a Molba való bevásárlást, más szempontok is vezérlik, például az, hogy a befolyása alá kerül egy stratégiai vállalat.)
Kérdés az is, hogy az IMF-hitelt ki állja valójában. Ha az állam csak rövid ideig tartja a most megszerzett részvényhányadot a Molban - erre az állami szerepvállalás erõsítését hangsúlyozó kormányzati retorikából kiindulva kicsi az esély -, és viszonylag gyorsan túlad a paketten a kormány, akkor az IMF-hitelt abból a pénzbõl törleszti vissza az ország.

Ha azonban a kormány hosszabb távra rendezkedik be a Molban, akkor az IMF-hitel visszafizetésének forrásai csak az adóbevételek vagy egy majdani kötvénykibocsátás lehetnek. Így a mostani tranzakció azt jelenti, hogy az állam durván 500 milliárd forintért tulajdont szerez a Molban, miközben az IMF-hitel törlesztését végsõ soron az adófizetõk pénzébõl rendezi.