Hírek - Külföld
Újra nekiveselkednek a görög kormányalakításnak
2012.05.15
Kedden ismét kísérletet tesznek arra a görög politikai vezetõk, hogy létrehozzanak egy mûködõképes kormányt, és elkerüljék az elõrehozott választások kiírását. A kilenc nappal ezelõtti választások óta nem tudott kormányt alakítani egyetlen párt vagy pártszövetség sem.A kedden folytatódó tárgyalásokra az államfõ a neonáci Arany Hajnalon kívül valamennyi, parlamentbe jutó pártot meghívott. A szélsõbaloldali Sziriza jelezte, hogy kedden részt vesz az egyeztetésen. Ha új választásra kerülne sor, azt a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint az uniós segítségért cserébe elvárt megszorításokat elvetõ Sziriza nyerné meg.
Az elmúlt évtizedben a görög politikai életet uraló két párt, a jobbközép Új Demokrácia és a szocialista Paszok, valamint egy baloldali párt, a Demokratikus Közép vezetõi egyeztetnek az esetleges koalícióról. A három pártnak összesen 168 hely jutna a 300 fõs parlamentben a múlt heti választás alapján, azaz képesek lennének a kormányalakításra, és így elkerülhetnék az elõrehozott választások kiírását. A három párt vezetõi Görögország eurózóna-tagságát támogatják, de egyszer már sikertelenül tárgyaltak a koalícióalkotásról. Ha Görögországban csütörtökig nem sikerül a kormányalakítás, akkor június 17-én ismét választást tartanak.
Hétfõn este a tárgyalásokat vezetõ Karolosz Papulisz államfõ szakértõi kormány megalakítására tett javaslatot. A BBC tudósítása szerint a politikai vezetõk azonban pesszimisták az ötlettel és egy megállapodás tetõ alá hozásának esélyével kapcsolatban. Bár a Paszok és az Új Demokrácia vezetõi támogatni tudnának egy szakértõkbõl álló kormányt, a Demokratikus Közép viszont nem tartja ezt jó ötletnek.
A válságos görög helyzet alaposan felforgatta a világ pénzpiacait hétfõn, az amerikai és az európai tõzsdéken kívül az ázsiai tõzsdék is zuhanásban voltak kedden írggel - írja a BBC. A politikai küzdelem tétje Görögország kilépése lehet az euróövezetbõl, amely az egész monetáris uniót alapjaiban rengetheti meg.









