Hírek - Sport
Focistahalál az öltözőben
2009.11.09
Eszméletlenül összeesett, majd a mentők segítségének ellenére meghalt a korábbi élvonalbeli labdarúgó Takács Lajos egy megyei meccsen vasárnap délután. A 38 éves sportoló 2004 óta focizott a Martonvásár csapatánál, korábban a Videotonban játszott. Kápolnai Csaba, a Martonvásár Sport Klub elnöke a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy Takács Lajos a Pálhalma elleni mérkőzés utolsó körülbelül tíz percére állt be a játszani. A meccs lefújása után az öltözőben lett rosszul. Elsőként az ott lévő masszőrök próbáltak segíteni rajta, majd néhány perc múlva megérkezett az első mentőautó, később pedig Székesfehérvárról a rohammentő is. A folyamatos segítségnyújtás ellenére nem tudták megmenteni az életét és a meccs lefújása után egy órával meghalt.
Kápolnai Csaba elmondta azt is, hogy a focista pénteken még részt vett az edzésen és nem jelezte, hogy bármilyen baja lenne.
Takács Lajos - egy kisebb megszakítással - 2004 óta játszott a Martonvásár csapatánál, előtte a Videoton labdarúgója volt.



