Hírek - Sport
Vettel tizedszer nyert, a Red Bull is bajnok
2011.10.17
Bár tegnap még úgy tûnt, hogy a pole pozíciót megszerzõ McLarennek lehet keresnivalója Koreában, Sebastian Vettel végül magabiztosan aratta idei tizedik futamgyõzelmét Lewis Hamilton és Mark Webber elõtt. A Red Bull ezzel a konstruktõri címet is bebiztosította magának. A rajt után még Hamilton fordult elsõként, Vettel azonban nem sokkal késõbb megelõzte, mögöttük pedig szoros csata alakult ki a hátsó egyenesben. Végül Webberé lett a harmadik hely, Jenson Button pedig visszaesett Felipe Massa és Fernando Alonso mögé - a McLaren szerint az ekkor még csöpögõ esõ fogott ki a versenyzõn. Vettel szokás szerint kezdett elszakadni, Webber mögött pedig egy kisebb vonat alakult ki. A kerékcserék elsõ körét Button és a mögötte haladó Nico Rosberg kezdték meg, akik az elévágásos taktikát alkalmazva megelõzték a Ferrarikat.
Röviddel késõbb, a 16. körben Vitalij Petrov látványosan lebombázta Michael Schumacher Mercedesét, aminek következtében pályára küldték a Safety Cart. Ez jól jött Alonsónak, aki késõi kerékcseréje miatt csak a páros mögé tért vissza, és Jaime Alguersuarinak is, aki csak ekkor ejtette meg elsõ bokszkiállását.
Az újraindítás után Hamilton megpróbált nyomást gyakorolni Vettelre, de a friss világbajnok nem ingott meg. "Nem igazán jött jól a Safety Car, mivel Lewis újra felzárkózott rám, és szenvedtem a gumikkal, de az autóbalansz visszajött, így újra el tudtam húzni" - magyarázta a leintés után. Hamilton nem sokáig támadhatta Vettelt, ugyanis hamarosan már a keményebb keveréken is gyors Webber ellen kellett védekeznie. A páros végül egyszerre jött ki a bokszba, a pályára kiérve pedig újra egymásnak estek, néhány helycsere után azonban visszaállt a korábbi sorrend.
Közben Vettel, Button és Massa is bejött a bokszba új gumikért, Alonso viszont kint maradt a pályán. Massa forgalomba került, így a spanyol három körrel késõbbi kiállásának köszönhetõen megelõzte csapattársát, majd rálépett a gázra, és irgalmatlan tempót diktálva sorra futotta a leggyorsabb köröket. Végül utol is érte Buttont, de már nem tudott elõzni.
Webber még egy utolsó támadást indított Hamilton ellen, de hiába elõzte meg az 1-es kanyarban, a kigyorsításoknál látványosan jobban tapadó McLaren visszavette tõle a második helyet. A remek versenyt futó Alguersuari az utolsó körben megelõzte Rosberget, akinek feltehetõen spórolnia kellett a benzinnel, a levezetõ kört már nem is tudta befejezni. Mögöttük Sébastien Buemi és Paul di Resta ért célba.
Schumacher és Petrov mellett Pastor Maldonado sem fejezte be a versenyt, õt a 30. körben tolták be a bokszba, és nem sokkal korábban áthajtásos büntetést kapott, mivel túl késõn hajtott be a bokszutcába. A mezõny hátuljában ismét remek versenyt futott Heikki Kovalainen, aki a két Sauber elõtt, a 14. helyen ért célba. Az újonc Daniel Ricciardo pedig csapattársa mellett az egész hétvégén szenvedõ Jérome D'Ambrosiót is megelõzte.
A vártnál alacsonyabb gumikopásnak és a Safety Car fázisnak köszönhetõen a Pirelli által jósolt kerékcseredömping elmaradt, a versenyzõk nagy része csak kétszer járt a bokszban, a háromból két etapot a keményebb keveréken teljesítve.









