|
|
|
| |
|
|
|
| |
Zsana község Bács-Kiskun megye déli részén Csongrád megyével határos település. Legközelebbi városok: Kiskunhalas 14 km-re, Kiskunmajsa 17 km-re, Szeged 45 km-re van.
A község egykori területén bronzkori, őskori, szarmata kori, honfoglalás kori települések nyomai is fellelhetők. Az Árpád-kori települések emlékét őrzi egy bronz körmeneti kereszt.
A krónika szerint 440 évvel ezelőtt a mai község belterületétől észak-keletre volt az eredeti község, melynek neve egyes források szerint Zana volt, s amelyet 1566-ban tűzzel pusztítottak el a tatár hordák. Éppen fél évszázaddal ezelőtt egy új község alakult a hatalmas homoktenger közepén, bízva, hogy az emberi jószándék, a pozitív emberi összefogás eredményeként boldog otthonokban boldog emberek élhetik majd életüket az új közösségben. A halasi műút mellett egykori tanyaközpontban 1948. május 2-án lerakták a mai templom alapkövét. Zsanapuszta és vele határos Eresztőpuszta 1952. január 1-én alakult új községgé Zsana néven, leválva Halas közigazgatási területéből.
A település mezőgazdasági jellegű, a lakosság többsége növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozik.
A község nevével 1979-ben a földgázkitörés kapcsán ismerkedhetett meg az ország. A kutatások eredményeként mára a MOL Rt. által kiépített földalatti gáztározó, a téli hónapokban az ország gázszükségletének ¼-ét biztosítja.
A tározó jelenleg az E-ON tulajdona. Fejlesztése során a befogadóképessége tovább növekszik.
A településen, az Önkormányzat által fenntartott, a közelmúltban felújított óvoda és általános iskola, művelődési ház, védőnő- és falugondnoki hálózat, valamint a 40 férőhelyes Idősek Szociális Otthona működik. Tervezik a bentlakásos intézmény bővítését, az átépítés után már 50 főt tud fogadni. A munkanélküliség a településen is jelen van, ezért a község vezetése igyekszik az intézményekben minél több helybelinek munkalehetőséget biztosítani. A letelepülők, építkezők számára kertes, közművesített telkek állnak rendelkezésre, a vállalkozások letelepedéséhez az önkormányzat rendelkezik szabad területekkel.
Szálláshelyek:
Natur Camping „Oázis Tanya”
6411 Zsana I. ker.15.
20/454-3707, www.oazistanya.com
Kézművesek:
Zsanai Hagyományőrző Asszonyok 2002 óta elevenítik fel a kézimunkázás hagyományait. Mindenki a maga által kedvelt technikával készíti el a kiválasztott munkát. Felújítanak régi motívumokat, de szívesen foglalkoznak napjaink népművészeti elemeivel is. Aktív részesei a helyi és vidéki kézimunka kiállításoknak. Vezetőjük Lentner Jánosné.
Elérhetőség:
Ady Endre Művelődési Ház,
6411 Zsana Ady u. 2.
Tel: 77/490-135
e-mail: zsmuvhaz@vipmail.hu
Látnivalók:
Községünk fennállásának 50. évfordulója alkalmából 2002. augusztus 20-án régi bútorokból és használt tárgyakból egy egynaposra tervezett kiállításból nőtte ki magát.
Az itt látható tárgyak községünk múltját idézték fel, a XIX. század végére és a XX. század elejére nyúlnak vissza.
Az itt látható szobabelső és használati tárgyak pontos betekintést nyújtanak egy régi-falusi parasztcsalád életébe.
Elérhetőség:
Ady Endre Művelődési Ház,
6411 Zsana Ady u. 2. Tel: 77/490-135 e-mail: zsmuvhaz@vipmail.hu
Rendezvények:
Április harmadik szombatja – Zsanai Díjugrató Lóverseny
Május 1.- Népzenei találkozó
Július első vasárnapja- Néptánc gála
Augusztus 20.- Falunap
Szeptember utolsó hétvégéje- Szüreti bál |
| |
Képek:
1.  |
2.  |
3.  |
4.  |
5.  |
6.  |
7.  |
8.  |
9.  |
10.  |
11.  |
|
|
| |
|
|