Hiába volt L. Klárának életbiztosítással kombinált lakáshitele, amikor a férje meghalt, nem fizetett neki a biztosító. A húsz évre eladósodott banki ügyfél ugyanis elmulasztotta az apró betûk végigböngészését, és egészen a szomorú eseményig abban a hitben élt, hogy vele együtt házastársára is kiterjed a biztosítási fedezet - a kölcsönt ugyanis ketten vették fel, a férj adóstárs volt. Bizonyára nem õ az egyetlen, aki beleesett a kombinált konstrukciók egyik csapdájába. A probléma az, hogy a hitelkontraktus és az életbiztosítási szerzõdés e termékeknél is külön életet él, ezért a szerzõdõt és a kedvezményezettet igen körültekintõen kell meghatározni. Azt a személyt kell bebiztosítani, akinek esetleges halála a leginkább érinti a hitel visszafizetésének feltételeit. Az apró betûket pedig itt is alaposan tanulmányozni kell.

A kockázat összege: 4500 milliárd

Az alapkoncepció - nevezetesen, hogy életbiztosítással mérsékelhetõ a lakáshitelek visszafizetésének kockázatai - önmagában teljesen rendjén való, és a friss statisztikák alapján egyre nagyobb igény is van rá. Nem véletlen, hogy az elmúlt két évben igencsak megszaporodtak a kapcsolt konstrukciók, egyes biztosítóknál már a 10 százalékot közelíti az arányuk. A felfutás még erõsebb azóta, hogy a megszorítások miatt a lakossági jövedelmek színvonala olyan változásokon ment keresztül, amelyek komolyan érinthetik a lakosság hitelképességét. Márpedig mostanra már legalább 4,5 ezer milliárd forintnyi banki kölcsön megtérülése forog kockán.

Nem kötelezõ, de

A nagyobb lakossági ügyfélkörrel bíró hazai bankok gyakorlata hasonló. Ha valaki lakáshitelt igényel, akkor elvileg nem kötelezik arra, hogy a törlesztést életbiztosítással is fedezze, igaz, bizonyos esetekben elõfeltételül szabják ezt (lásd a táblázatot). Mostanra szinte mindegyik bank kifejlesztett egy kombinált konstrukciót is: ilyenkor a cégcsoporton belüli biztosító, ennek híján pedig egy-két kiválasztott stratégiai partner termékét fogadják el fedezetként. Az elsõ generációs hitelfedezeti (kockázati típusú) életbiztosítások mellett pedig egyre inkább az önálló termékként is népszerû befektetéssel kombinált (unit-linked) módozatok aratnak. Tény, hogy ezek adják a legnagyobb szabadságot a szerzõdõnek. Az õ kezében van például a befektetési portfólió összeállításának joga, de a kockázata is. Ha a választott portfólió a reméltnél gyengébben muzsikál, a futamidõ végén a rendelkezésre álló pénz akár kevesebb is lehet annál, mint amennyit a lakáshitelt nyújtó bank elvár. Mivel a hitelt mindenképpen törleszteni kell, az ügyfél ez esetben tehát hazardírozik, miközben alapvetõ célja éppen a rizikó csökkentése volt.

Hárítás

Erre a jelenségre a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének legfrissebb szektorjelentése is felhívja a figyelmet, mondván: azt a hitelkockázatot, amelyet a bankok a biztosítókra hárítanak, az utóbbiak részben továbbpasszolják az ügyfelekre. Amennyiben a szerzõdõk ezzel tisztában vannak, úgy nincs is semmi baj, ám akad jó pár részletkérdés, amelyrõl a kombinált módozatoknál különösen fontos tájékozódni. Például a biztosítás áráról, az ugyanis a laikus számára nem éppen szembeötlõ. A kockázati biztosítás díja valahol a havi törlesztõrészlet 5 százaléka körül mozog, de a többi típus költségeit már nehezebb kibányászni. Fõleg úgy, hogy ezek a tételek a hitelek teljes hiteldíj-mutatójában (THM) sincsenek benne, így érdemes külön rákérdezni.

Már rugalmasak

A felügyelet által most indított fogyasztóvédelmi akció egyébként éppen a kellõ tájékoztatást szorgalmazza, de legalább ilyen fontosnak jelöli meg a biztosítók rugalmasságát is. Ennek hiánya miatt ugyanis korábban szép számmal adódtak problémák (Figyelõ, 2006/40. szám). Elõfordult például, hogy valami miatt mégsem jött létre a hitelügylet, miközben az ehhez kapcsolódó biztosítási szerzõdésen már megszáradt a pecsét. Az ügyfél hiába kérte ez utóbbi felbontását (mondván: hogy ha nincs hitel, akkor nincs rá szüksége), a biztosító már nem volt hajlandó sztornózni. A felügyelet tapasztalatai szerint ma már nincs ilyen gond, és a lapunknak nyilatkozó banki vezetõk is állítják: a velük együttmûködõ biztosítók nem makacskodnak.

Visszavásárolhat

Kicsit más a helyzet, ha az ügyfél elõtörlesztéssel gyorsítja meg a hitelének lejártát, ilyenkor még most is nehéz kiszállni a biztosításból. A harmadik évtõl kezdve jellemzõen van lehetõség a visszavásárlásra, ám ez szinte mindig tekintélyes veszteséggel tehetõ meg, a lejárati összeg bizonyos százaléka a biztosítónál marad. Sõt, az egyébként járó adókedvezményt is vissza kell fizetni. Jobban járhat a szerzõdõ, ha ehelyett inkább díjcsökkentést, vagy úgynevezett díjmentes leszállítást kér, ez esetben már nem kell fizetnie a biztosítónak, de a szerzõdés - igaz, kisebb biztosítási összeggel - életben marad.

Mielõtt valaki 10-20 évre igent mond a kombinált hitelt nyújtó bankcsoportnak, azt is érdemes tisztáznia, mi a helytállás sorrendje. Például, a szerzõdõ esetleges halálakor a készfizetõ kezes, vagy a biztosító lép-e be elõször a kárenyhítés folyamatába. S noha triviálisnak tûnik, azt sem árt megtudakolni, majd a szerzõdéstervezeten ellenõrizni, hogy a biztosító kártérítése, vagy a jelzálogjog érvényesítése történik-e meg elõbb, ha a sajnálatos esemény bekövetkezik.

Nyerészkednek

A kombinált konstrukciókkal az ügyfél és a bank alapvetõ célja elvben ugyanaz: a kockázatok mérséklése. Ugyanakkor a bankok és a biztosítók részérõl a profitszerzés sem utolsó szempont. Nem véletlen, hogy az elsõ kombinált termékek azon pénzügyi csoportoktól indultak el, amelyek bankkal és biztosítóval egyaránt rendelkeznek, ahol pedig valamelyik hiányzik, ott is élénk párkeresés zajlik. A biznisz nagy, így a bankok (például az MKB) biztosítót, biztosítók pedig (köztük az Allianz) bankot alapítanak, de minimum stratégiai megállapodással hajtják közösen a hasznot.