Hírek - Biztosítás
Marad az OEP, de jönnek a biztosítók
2007.05.02

Horváth Ágnes csütörtökön ismertette kompromisszumos, vegyes finanszírozású egészségbiztosítási modelljének részleteit, mely különbözik az eddig napirenden lévõ Mihályi-féle hárompilléres elképzeléstõl. „Olyan modellt dolgoztunk ki, mely tartalmazza a versenyt, de ugyanakkor képviseli a nemzeti kockázatviselés és a szolidaritás elemeit is” – közölte az egészségügyi miniszter.
Teljesülne az MSZP feltétele
Az elképzelések szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat (OEP) átalakítanák valódi biztosítóvá, mely egy lenne a többi biztosító között. Így már nem az OEP kezelné a befizetett járulékokat, hanem egy úgynevezett Egységes Nemzeti Kockázatközösség Alap (ENKA) osztaná szét fejkvóta alapján a járulékokat a biztosítók között. A tárcavezetõ szerint ezzel küszöbölhetõ ki a szegény-gazdag biztosítók kialakulása, egy idõs, beteges nyugdíjas után ugyanis több pénzt kapnának a biztosítók, mint például egy életerõs fiatal férfi után. Hasonlóan mûködik egyébként a háziorvosi rendszer is, éppen azért, hogy a doktoroknak ne legyen érdekük csak fiatalokat és egészségeseket felvenniük a praxisukba.
A tárcavezetõ szerint egyébként szintén a szolidaritáshoz tartozik az is, hogy megmaradna a jövedelemarányos járulékfizetés is, és továbbra is az állam gondoskodna a nyugdíjasok, a munkanélküliek és a 18 év alattiak járulékáról. Továbbá törvény kötelezné a biztosítókat, hogy nem utasíthatják el egy jelentkezõ felvételét sem.
Verseny = minõség?
A rendszer másik alappillére, a verseny pedig úgy valósulna meg, hogy az állami biztosító mellett 10-12 biztosítót engednének be a piacra, amelyek az ügyfelekért versenyezve több és jobb ellátást kínálnának. A liberálisok szerint a biztosítók a legjobb ellátást nyújtó intézményekkel szerzõdnek, a kórházak így rá lennének kényszerítve a minõség javítására.
Horváth Ágnes a FigyelõNet kérdésére elmondta, azt még nem dolgozták ki, hogy az állami biztosító is szelektálhat-e a kórházak között, vagy csakúgy mint most, minden egyes intézménnyel szerzõdést kell kötniük. „A kérdés az, hogy a nagymamájuknak, aki az állami biztosítónál van, milyen ellátást szeretnének? Mert ha az OEP minden kórházzal leszerzõdik, akkor a szerényebb, rosszabb kórházba fogják küldeni” – mondta lapunknak az egészségügyi miniszter.
Indul a rajt
Kóka János a tájékoztatón elmondta: ez a javaslata tartalmazza mindazokat a szempontokat, amelyeket a liberálisok és a szocialisták közösen el szeretnének érni, ezért abban bízik, hogy ezt a koalíció tárgyalóalapnak fogadja el. Az SZDSZ elnöke bízik abban, hogy legkésõbb május végéig meg tudnak állapodni minden részletben, és szeptemberre az Országgyûlés elé kerülhet a koalíció által támogatott törvényjavaslat, 2008-tól pedig életbe léphet az új rendszer. Az egyeztetések egyébként jövõ hét végén kezdõdnek Lovasberényben.
A FigyelõNet megpróbálta elérni az MSZP egészségügyi szakpolitikusait, de jelenleg egyikük sem nyilatkozik.
Fidesz: több biztosító, több járulék
A Fidesz szerint a több-biztosítós modell bevezetésével többet kell majd fizetni az egészségügyi ellátásért, mert a profitorientált magánbiztosítók ki fogják kényszeríteni a járulékemelést. Varga Mihály hangsúlyozta: a rendszer bevezetése több járulékot, magasabb költségeket, drágább életet és drágább alapellátást jelent mindenkinek, ugyanis a növekvõ mûködési költségek miatt a profitorientált biztosítók ki fogják kényszeríteni a járulékemelést.
Mint mondta, míg az Országos Egészségbiztosítási Pénztár teljes költségvetésébõl, 1050 milliárd forintból 2-5 százalékot, vagyis mintegy 21 milliárd forintot fordít saját fenntartására, addig nemzetközi tapasztalatok szerint a magánbiztosítóknál ez az arány 25-30 százalék, azaz 250-350 milliárd forint is lehet.