Hatalmas tömegbaleset volt március 11-én az M1-es autópályán Herceghalom közelében, a sztráda 30-as kilométerszelvényénél, a Gyõr felé vezetõ úton.
A baleset során öt kamion és 37 autó ütközött össze, egy ember meghalt, 39-en megsérültek. A balesetben érintett 41 gépjármû közül 19 teljesen tönkre ment. Ennek következtében közel nyolcvan hazai kárigény érkezett be a biztosítókhoz, illetve a MABISZ-hoz.
Kilenc kárigényt már sikerült lezárni és megkezdõdtek a kifizetések is, amelyek összege már jóval meghaladja a tízmilliós nagyságrendet.
A hazai biztosítói közösség a tíz éve önkéntesen létrehozott tömeges kárrendezési szabályozását életbe léptetve indította el a kárügyintézéseket. Ennek értelmében a társaságok olyan tömegbalesetek esetén, ahol az érintett jármûvek száma eléri, vagy meghaladja a 20 darabot, közös hozzájárulással létrehoznak egy kártalanítási alapot, nem várják meg a hivatalos vizsgálatok végét, hanem az ügyfelek érdekében megkezdik a kárrendezést.
Ahol pedig a felelõsség kérdése nem tisztázható, ott jogcím nélküli elõlegeket fizetnek a gépjármûkárok, valamint a személyi sérülések után.
A rendõrségtõl kapott adatok alapján a biztosítók, illetve a MABISZ felvették a kapcsolatot valamennyi érintettel, akik tájékoztatást kaptak a tömeges kárrendezés szabályairól. A baleset résztvevõi a kárszemlézés, illetve a szükséges dokumentumok, nyilatkozatok beérkezte után akár tízmilliós nagyságrendû elõleg kifizetésére is számíthatnak tényleges kárigényeik alapján.
A biztosítói közösség eredeti belsõ megállapodása szerint csak a gépjármûben bekövetkezett károkra, illetve a személyi sérülésekre vonatkoznának az elõlegek. A tömegszerencsétlenséget követõ, rendszeres biztosítói egyeztetéseken azonban a társaságok kiterjesztették az elõlegeket a gépjármûvek elszállításának költségeire is. Továbbá úgy döntöttek, hogy a károkat a casco-szerzõdésükre rendezõk sem járhatnak rosszabbul, mint a csupán kötelezõ biztosítással rendelkezõk. Ezért az elõlegek a tízmilliós limitig a casco-önrészek megtérítésére is felhasználhatóak.
Továbbra is arra lehet számítani, hogy a tömeges szerencsétlenség ügyében indított hatósági vizsgálatok, illetve az azt követõ jogi procedúrák hónapokig, vagy akár évekig elhúzódhatnak.
A jogcím nélküli elõlegeket meghaladó, vagy más, a tömeges kárrendezési eljárásban meg nem térülõ kárigényeket ezt követõen lehet csak rendezni, miként ha valamelyik gépjármû vezetõnél közrehatás állapítható meg a baleset létrejöttében, akkor kell majd csak elszámolni a kapott összegekkel is.
A gépjármûvek utasai természetesen minden esetben vétlen károsultnak minõsülnek, és a casco-biztosítások szerzõdésszerû teljesítése sem lehet utólagos elszámolás tárgya.