Betlts folyamatban...

gyflkapu

Felhasznlnv:
Jelsz:

Hrek -

Hatalmasat drgulnak a strandbelpk a fszezonban

2023.05.09

Átlagosan 40 százalékkal lesznek drágábbak a fszezoni strandbelépk, mint egy éve ilyenkor.

„A meghosszabbított téli iskolai szünet miatt remekül indult a január a fürdkben is, de utána jött a szokásos holtszezon, és az els negyedév mérlege még 15 százalékos elmaradást mutat a Covid eltti idkhöz képest” – közölte a Világgazdasággal Balogh Zoltán, a Magyar Fürdszövetség ftitkára.

Hozzátette, hogy az orosz turisták hiánya nagyon érzékenyen érinti a gyógyfürdket. Vidéken még szemmel látható a különbség a Covid eltti és a mostani idszak forgalmában – jegyezte meg.

A strandszezon még nem kezddött el, az igazán nagy fellendülésre június második felétl lehet számítani, miután elkezddik a nyári szünet az iskolákban. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy június 17-étl minden szolgáltatás és kültéri medence mködik majd.

 

A pénztáraknál azért várható morgolódás, a belépjegyek ára több lépésben összességében 40 százalékkal drágul egy év alatt – hívta fel a figyelmet a lap. A fürdk tavaly jellemzen 20-25 százalékkal emelték az árakat, amihez most hozzácsapnak egy 10-15 százalékos korrekciót. Ezek együttesen okozzák a drasztikus mérték változást.

A korábban egységes, ma már nagyon különböz árambeszerzési ár és a vízkezel vegyszerek brutális drágulása, valamint a minimálbér és a garantált bérminimumhoz igazodás jelentsen megnövelte a fürdk önköltségét – hívta fel a figyelmet Balogh Zoltán.


vissza