Betlts folyamatban...

gyflkapu

Felhasznlnv:
Jelsz:

Hrek - Vilggazdasg

Amerika beinthet a kriptovaluts tranzakciknak

2022.02.01

Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter mindenképpen szabályozná a területet, és a Biden-kormány tavaly nyári, infrastruktúrát érint törvényei közé is majdnem bekerült, hogy a kriptovalutákkal kereskedk kötelesek információkat szolgáltatni az amerikai adóhivatalnak. Olyan hírek is napvilágot láttak, hogy az amerikai elnök pár napon belül rendeletben teszi helyre a kriptovaluták kérdését. 

A központi jegybanktól független digitális pénzek újra és újra a demokraták látókörébe kerülnek.

A Vice jelentése szerint a szabad kriptovaluták híveinek legnagyobb bánatára újabb törvényjavaslat fenyeget. A szóban forgó törvény a pénzügyminisztérium által benyújtott Competes Act, amelynek f célja, hogy javítsa az Egyesült Államok versenyképességét Kínával szemben, az agyelszívás fokozásával, a kutatás-fejlesztés felpörgetésével és például a félvezetipar hazatelepítésével.

Ebbe a javaslatba került egy olyan kikötés, ami lehetvé tenné, hogy a hatóságok figyelmeztetés nélkül kriptovaluta-tranzakciókat tiltsanak le. A szóban forgó szöveg semmissé tenné a banktitokra vonatkozó törvény azon szakaszát, ami szerint a pénzügyminisztérium köteles nyilvánosságra hozni azoknak a neveit, akiknek a tranzakcióit pénzmosás gyanújával letiltja.

 

A letiltás joga egy pénzügyminisztériumhoz tartozó, pénzügyi bnözés elleni hálózathoz, vagyis a FinCEN-hez kerülne. A javaslat szerint a FinCEN jogkörének leírása 2001-bl származik, ezért kifejezetten a kriptovaluták elterjedése miatt szükséges annak kiterjesztése a csalók, a pénzmosók és a nemzetközi politikában alkalmazott pénzügyi szankciókat megkerülni próbáló országok miatt.

A jogköri leírás elavultsága mellett a FinCEN felpumpálásának másik oka, hogy az amerikai törvényhozásnak tennie kell valamit a zsaroló kiberbnöz bandák folyamatos garázdálkodása ellen. 2021 els felében félmilliárd dolláros váltságdíjat szedtek be hackercsoportok.

A váltságdíj pedig mindig kriptovaluta, mivel az gyorsan és lenyomozhatatlanul tisztára mosható.

Az augusztusi infrastruktúra-törvényekben elhelyezett kriptovaluta-ellenes módosítás végül azon bukott meg, hogy nem volt kell hely és id annak definiálására, hogy ki az a szóban forgó keresked, akinek információt kell adnia az amerikai adóhivatalnak.

A jelenleg fennforgó javaslat is járt már törvényhozók eltt, Jim Hines képvisel legutóbb az amerikai honvédelmi költségvetésbe próbálta beprotezsálni, de a kriptovalutákért lobbizó csoportok nyomására végül kikerült onnan.

Elbb-utóbb valamelyik javaslat át fog menni. A kriptovaluták szabadságáért lobbizók szerint a jelenlegi szabályozás elegend, és a FinCEN bevonása csupán túlbiztosítás lenne. Amerika ráadásul valószínleg szeretné elkerülni a kínai példát, ahol egy suhintással betiltották a kriptovalutákat, a bányászat titokban mégis tovább folytatódik.


vissza